Csaknem 15 ezren voltak a tavalyi Zsidó Kulturális Fesztiválon – köszönjük!
A Zsidó Kulturális Fesztiválok sorában a tavalyi rekordot döntött a nézőszámok tekintetében, hiszen még nem volt rá példa, hogy csaknem 15 ezren legyenek kíváncsiak a programjainkra. Köszönjük a szervezők, a fellépők, a közreműködők, az önkéntesek, a technikai és az adminisztrációs segítők munkáját, s nem utolsó sorban köszönet a közönségünknek és a támogatóinknak.
a 24. Zsidó Kulturális Fesztivál, amelyen az eladott jegyek száma bőven meghaladta a 12 ezret. Több száz jegyet felajánlottunk a támogatóinknak, s mivel számos kísérőprogramot ingyenessé tettünk, nézők száma csaknem elérte a 15 ezret, ami a fesztiválok történetében az eddigi legmagasabb szám.
A legtöbben Koncz Zsuzsa koncertjén voltak a Dohány utcai zsinagógában, ahol ráadásul minden egyes programon olyan sokan vettek részt, hogy a karzatokat is meg kell nyitnunk – évek óta nem volt rá példa, hogy a Dohányban ez valamennyi esemény esetében megtörténjen. Több telt házas rendezvény volt a Rumbachban is, ilyen volt például a Radnóti-est vagy a spanyol Mara Aranda koncertje, s szinte telt ház volt a Malek Andi Soulistic koncertjén is.
Az említett Mara Aranda-koncert „diplomáciai csúcstalálkozóvá” alakult, hiszen az eseményre eljött az izraeli és az új amerikai nagykövet, valamint a spanyol nagykövetség több magas rangú diplomatája.
A Hegedűs Gyula utcai zsinagógában nagyon sokan voltak Falusi Mariann Klezmer koncertjén és a Teszter Nelli-Nógrádi Gergely szerzőpáros Forró csokoládé című ősbemutatóján. Erre külön büszkék lehetünk, hiszen a közösségünk két elismert tagjáról van szó, akik nem egy egyszerű koncerttel készültek, hanem egy különleges produkcióval. Emelte a fesztivál rangját, hogy együttműködéseket kötöttünk a Madách Színházzal és a Magyar Zene Házával.
A fesztiválra tavaly is több olyan közösség kapott ingyenes belépési lehetőséget, amelyeknen gondot jelentett volna a jegyvásárlás: a Vakok Állami Intézete, a Baptista Szeretetszolgálat, a BZSH Herman Lipót és Héber Imre Klubok tagjai, a Bálint Ház Shalom klubja, a MAZS Alapítvány – Jaffe családsegítő program támogatottjai.
Köszönjük a művészek és a technikai személyzet munkáját, valamint a támogatásokat is. Az idei fesztivált támogatta Erzsébetváros önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap, a MAZSÖK, Spanyolország Nagykövetsége, Izrael Állam Nagykövetsége, a XIII. kerület és az El-AL légitársaság.
Váruk Önöket idén is szeptember 3. és 12. között.