Átéljük újra: egy év kihagyás után jön a Zsidó Kulturális Fesztivál
A fellépő művészek közreműködésével tartott ma sajtótájékoztatót a 23. Zsidó Kulturális Fesztiválról Kiss Henriett, a ház vezetője és dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója a budapesti Rumbach Sebestyén zsinagógában. A rendezvényen kiderült: a másfél éves kényszerű leállás után a művészek ugyanúgy ki vannak éhezve a fellépésekre, mint a közönség.
Mivel a fesztivál a pandémia miatt tavaly sajnálatos módon elmaradt, a Budapesti Zsidó Hitközség és a Broadway Event Közhasznú Nonprofit Kft – a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével együttműködve – idén újult erővel és bizakodva vág neki e nagyszabású és nagy múltú rendezvénysorozat megrendezésének augusztus 22-től 30-ig – mondta a mai sajtótájékoztatón Farkasházi Réka, a rendezvény házigazdája.
Mint mondta: a fesztivál az elmúlt években megérdemelten vált a főváros művészeti életének elismert és rangos eseményévé. A rendezvénysorozat egyik legfontosabb missziója évről-évre, hogy felmutassa a káprázatosan gazdag magyar, zsidó és jiddis kultúra legszebb kincseit, azokat az örökbecsű művészi alkotásokat, amelyek alapvetően meghatározzák Magyarország és a Kárpát-medence kulturális arculatát – tette hozzá.
Megrendítő pillanat volt, amikor megemlítette: idén már nem lehet velünk Balázs Fecó, aki korábban rendszeres fellépője volt a zsidó kulturális fesztiváloknak.
Farkasházi Réka a bevezetőjében felolvasta Mester Tamásnak, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnökének üzenetét, amelyben az elnök méltatta a zsidó kulturális fesztivál eredményeit a magyar zsidó kultúra terjesztésében és népszerűsítésében, s jó szórakozást kívánt a rendezvénysorozat látogatóinak.
A közönség által már „bejáratott”, hagyományos helyszíneken (azaz a Dohány utcai és Hegedűs Gyula utcai zsinagógán, valamint a JCC Budapest – Bálint Házon) kívül most új helyeken is lesznek programok, így a Róth Miksa Emlékház és Művészeti Múzeum kertjében – megidézik majd a régi kertmozik hangulatát –, a másik új helyszín pedig a helyreállított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga épülete.
A tájékoztatón Kiss Henriett, a Rumbach vezetője felidézte az öt évvel ezelőtti emlékét, amikor az akkor még lepusztult, szinte romos állapotban lévő Rumbach zsinagógában Malek Andi és Jáger Bandi zenélt.
– Április volt, rettenetes hideg, életemben nem dideregtem annyira, Malek Andi és Jáger Bandi azonban felmelegítette a szívünket és a lelkünket, igazi tavaszváró hangulatot teremtettek – fogalmazott Kiss Henriett. – Az épület sötét volt és elhanyagolt, nem is álmodtam volna róla, hogy a zsinagóga öt év múlva ilyen gyönyörűszépen megújul és kulturális értelemben ilyen szépségesen „kitavaszodik”.
Dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezetője kiemelte, hogy a Rumbach zsinagóga teljes egészében állami támogatásból, 3,2 milliárd forint felhasználásával újult meg, s az egyetlen olyan beruházás, amelynek kivitelezése során nem lépték túl sem az anyagi, sem az időbeli keretet – az épület átadását a koronavírus-járvány hátráltatta.
Az ügyvezető hozzátette: az idei 23. Zsidó Kulturális Fesztivál összesen öt helyszínen több mint húsz programot kínál, ami a szervezőktől és közreműködőktől nagyon sok tennivalót kíván, így mindenkinek megköszönte a munkáját, aki hozzájárul a rendezvénysorozat lebonyolításához.
A 23. Zsidó Kulturális Fesztiválon a hagyományokhoz híven ismét lesz sok-sok klezmer zene és jiddis dallam, de szervezünk könnyűzenei programokat is. Jönnek hozzánk olyan nemzetközi sztárok, mint Boban Marković vagy a különleges odesszai „gangsta folkot” játszó Kommuna Lux, de a magyar zenei színpadok legkiemelkedőbb művészei sem hiányoznak, hiszen újra itt lesz velünk a Budapest Klezmer Band, Malek Andi, Müller Péter Sziámi, a Sabbathsong Klezmer Band vagy Palya Bea, s megidéznek olyan legendás, nagy halottakat is, mint Szécsi Pál vagy Leonard Cohen.
*
A sajtótájékoztatón részt vettek azok a művészek is, akiket idén láthatunk és hallhatunk majd. Többek között ott volt Bauer Andrea, Berki Tamás, Gryllus Dániel, Ilényi Katica, Jáger Bandi (Malek Andi Soulistic), Kamarás Iván, Klein Judit (Haverim), Korcsolán Orsolya, Malek Andrea (Malek Andi Soulistic), Masa Tamás (Sabbathsong Klezmer Band) és Mujahid Zoltán.