Klezmerünnep a Klezmerészekkel és Janicsák Vecával
Programleírás
Klezmerünnep a Klezmerészekkel és Janicsák Vecával
A 18 éve alakult Klezmerész együttest nem kell bemutatni a Zsidó Kulturális Fesztivál közönségének, hiszen a zenekar több mint 10 éve rendszeres résztvevője a rendezvénysorozatnak. Nemcsak az országot járják, de rendszeresen megfordulnak külföldi vendégszerepléseken is, ezek közül a legkiemelkedőbb, hogy háromszor is meghívást kaptak az izraeli Cfáti Nemzetközi Klezmer Fesztiválra. A zenekar egyedi hangzását a két kirobbanóan tehetséges énekesnő (Klein Judit és Török Judit) különleges vokálja adja, őket kíséri egy tradicionális összetételű, öt fős zenekar (klarinét, hegedű, gitár, basszus és dob). Jiddis, szefárd, héber és magyar nyelvű dalokat játszanak, de olyan ritkaságok is szerepelnek az együttes műsorán, mint az Ana b’koach című kabbalisztikus ima, vagy az Adio Kerida, amely egy szép szefárd szerelmes dal.
Koncertjeiken gyakran szerepelnek vendégművészek is, csak néhány név a teljesség igénye nélkül: Fekete László, Nógrádi Gergely és Rudas Dániel főkántorok, Gerendás Péter, Lakatos György (USA), Bangó Margit. De a mostani koncertjükre is egy népszerű, jól ismert énekesnőt hívtak meg: sztárvendégük Janicsák Veca lesz. A Klezmerész-féle népünnepély: ismét garantált
Az együttes tagjai: Klein Judit – ének; Török Judit – ének; Zala Judit – hegedű; Gordon Teodóra – klarinét; Bánki Lénárd – gitár; Moharos Katalin – basszus; Garai Péter – dobok, ének
Jegyár 4000 forint, helyfoglalás érkezési sorrendben
* Az időpont változtatás jogát fenntartjuk!
* Az előadás az időpontjában hatályban lévő kormányrendeletek, járványügyi szabályok betartásával látogatható.